|
Képek 2005
A képre klikkelve megjelenik a nagyított kép.
 "Az év magyar-nóta szerzője" díjat Bicskey Dániel vehette át Dr. Gyertyánfy Pétertől
 Az év könnyüzenei produkciója díjat a GHYMES együttes kapta. A díjat Malek Miklós adta át.
A következő díjazott méltatásához szinte elegendő lenne az az információs anyag, mely az elmúlt években lejött a plakátokról, óriás plakátokról, lemezlistákról , ill. sokunkat elért a népzenével, a népi ihletésű muzsikával, a world music-kal foglalkozó különféle újságcikkek, riportok és szakmai elismerések kapcsán. Díjazottunk - a húsz évvel ezelőtt a szlovákiai Nyitrán alakult együttes, mára kimagasló sikereket mondhat magáénak idehaza és külföldön. A magyar és kelet európai népzenei gyökerekre épülő muzsikájuk kimagasló sikereket hozott koncertjeik látogatottságában, lemezeik eladásában, műfaji és művészi megítélésükben egyaránt. A művészetben nincsenek garanciák, nincs garancia arra, kinek hány év gyakorlás elteltével mekkora és milyen sikere lesz, ha lesz egyátalán, a befektetett munka visszafelé igazolódik. Csak visszafelé látszik a két évtizednyi kitartó munka eredménye – az a látásmód, mely párosulva tehetséggel és elhivatottsággal költővé érlelte a verskedvelőt, zeneszerzővé a táncházi muzsikust és előadóművésszé csiszolta az egykori pedagógiai főiskolásokat, és ami csak igazán keveseknek jut ki: meghozta a saját, mással össze nem téveszthető hangot, egy egyéni hangzást. A saját hang, mely csak keveseknek jut ki, mely igazán az egyéniség jellemzője!, a saját hang, ami nyomon követhető tucatnál is több CD-jükön, a saját kortárs hang, mely kijelöli a további művészi utat. Ez az, amire mindig számíthat a közönség, ez az a bizonyosság, mely koncertjeikre elővételben eladja a jegyeket és ez az a művészi hitel, mely arany és platina lemezek sokaságát termeli. Ez az, mely az egyre bővülő Európában biztosan jelzi az eredetet, olyan valami, mint a legjobb valuta - csak magyar! 2004 Karácsonyán 3x telt meg egymás után a Kongresszusi Központ rajongóikkal, hogy hallgassák és nézzék a hegedűst ahogy énekel, ahogy zenész társaival és megannyi hangszerükkel ránk sugározzák népi ihletésű muzsikájuk minden erejét, örömét, fájdalmát, vírtuózitását. Az egész kicsit olyan számomra, mint utolsó lemezük címe, mely visszatekintve a 2 évtizedre, kombinálva az együttes nevével így hangzik: ÉGHYMESE. Égi mese - szép valóság! - gratulálok! Fogadják szeretettel és köszöntse taps a 2004-es év Artisjus díjazottját, „ Az év produkciója „ kategóriában: a GHYMES együttest! ill. az együttes front emberét - Szarka Tamást!
Malek Miklós
 Hrutka Róbert és Jamie Winchester kapta az év könnyűzeneszerzőjének és könnyűzenei szövegírójának járó díjat. A szobrot és az oklevelet Bródy János adta át.

Láng István az év komolyzenei díját Madarász Ivántól vette át.
Engedjétek meg, hogy egy jó pár évtizedes, tehát már csak nem „archaikus” történetet idézzek fel. A történet színhelye a Semmelweis utca 1. számú ház, amely akkoriban az Országos Filharmónia Székháza volt. Itt működött az Ifjú Zenebarátok Klubja is. A szombat délutáni klubrendezvények hangversenyén egy-egy muzsikussal személyesen is megismerkedhettek a gyereket. Az egyik klubdélutánon azonban nem hangszeres művész, hanem zeneszerző volt a meghívott vendég.
A közönség soraiban ült egy akkor 8 éves kisfiú, élő zeneszerzőt akkor látott először. Képzeletében a komponisták valahol a reális lények és a mitikus figurák között félúton helyezkedtek el. Zeneszerzőt csak a könyvek lapjain, fényképen, festmény-reprón látott, kétdimenziós formában, s most kiderült, a szerzők is háromdimenziós, valóságos lények. Ez a komponista meg énekelt, táncolt, beszélt is, sőt igen meghökkentő dolgokat mondott a zenéről. A kompozíciói pedig még meghökkentőbbek voltak a kisfiú számára, akinek ez a találkozás váratlan drámaisággal tolta széjjelebbre a zene horizontját.
A zeneszerző Láng István volt, a kisfiú meg én. Ez volt az első alkalom, hogy Láng-műveket hallhattam, a legutóbbi pedig az a tavalyi hangverseny, amelyen „Vibráló tárgy parabola pályán” c. darabja szólalt meg, s amelynek a lapján az ARTISJUS Vezetősége komolyzeneszerző tagjai Láng Istvánnak adományozták az idei Komolyzeneszerzői Artisjus-díjat, mivel úgy ítéltük – egybehangzó véleménnyel – darabja finoman csiszolt, érzékeny szólamaival, mesterien szerkesztettségével a zene költészet magasabb régióiba emeli a hallgatót.
Ha Önök közül nem hallotta a művet, kérem, higgye el: ihletet, -s bátran mondhatom – szívhez szóló a kompozíció.
Akik viszont hallották, megerősíthetik, igen találó a címe: „Vibráló tárgy parabola pályán”. Kis átalakítással azonban a szerzőre még találóbb lesz.
A címből készített parafrázisom így hangzik: Vibráló személyiség egy szépen ívelő zeneszerzői pályán.
 Orbán György az év komolyzenei díját Hollós Mátétól vette át.
„Az év komolyzenei műve” Artisjus-díj Orbán György Requiemének történő átadása alkalmából
Ó jaj, gyászos világ! Egy requiemet tüntet ki a szakma? „Egy” requiemet? De milyet! Amelyet ováció fogadott a bemutatón, a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitókoncertjén. Ahol hivatásosok, amatőrök és zenekedvelők vállvetve csápoltak a zene hallatán, amelyet egy, a kórusvilágban igen ismert és közkedvelt komponista alkotott. A zeneszerzőnek tudtommal ez az első gyászmiséje. De miséje sok van. S mind arról tanúskodik, hogy szinte profánul állhat ki az ember a templomba énekelni, természetesen – olyan természetesen, ahogyan a zeneszerző is alkot, ha szakszerű bár, de nem intellektuális szelencékbe zárt rejtjeles üzenetekkel szól a vájtfülű kevesekhez. A mesterségbeli értéket a stiláris ellenpóluson állók sem vitatják el soha a Requiem szerzőjétől. Az Artisjus-díj mégsem a mesterségnek szól, hanem a hivatásnak, nem a profizmusnak, hanem az ihletettségnek. Amelynek nem először jut magas fokára Requiemében Orbán György. Kívánunk neki még sok ilyen csúcsot „Az év komolyzenei műve” kategóriában odaítélt Artisjus-díj átadásakor !
Hollós Máté
 A szépirodalmi alkotás kategóriában a díjazott Várady Szabolcs költő, a díjátadó Békés Pál
Két-három perc áll rendelkezésemre, hogy megokoljam, miért Várady Szabolcs kapja idén az Arisjus díjat. De ez a kötelező tömörség nem áll távol Várady Szabolcs költészetének szellemétől. Olyan költőről beszélek, akinek 2003-as A rejtett kijárat című gyűjteményes kötete mindösszesen a harmadik a most már nem is olyan rövid pálya során, olyan költőről beszélek, aki ezt megelőzően utoljára 1988-ban publikált vereseskönyvet. Mindebből arra lehetne következtetni, hogy talán nemigen ír. Esetleg szűkszavú. Mi több, hallgatag. Pedig nem így van. Várady Szabolcs azon kevesek közé tartozik, akik ebben a tömegtermelésre és gyorsfogyasztásra épülő világban a tartósabb értékekre tekintenek. A gyűjteményes kötetben – mint említi – szigorúan, következetesen megrostálta korábbi műveit, maga döntvén el, hogy mik a vállalható művek; nem bízta mások likacsos memóriájára, vagy gyors szelekciós-kényszerére, hogy mi a fontos és mi nem. Az ő tollán a szavak nem devalválódnak, éppen, mert minden sorából süt, hogy legalábbis megkísérti a maradandóságot. Mindez azonban nem jelenti, hogy költészete csakis az evilági szemhatáron túlra tekint. Nagyon is itteni, mostani, valóságos és játékos. A rejtett kijáratban az érett költészeten és az esszéken túl helyet kapnak dalszövegei, melyeket társulatok felkérésére írt – hiszen egyebek közt színházi ember is. Egyik-másik dala valósággal slágerszámba megy. Helyet kapnak benne fordításai – hiszen briliáns műfordító. És helyet kapnak benne az úgynevezett személyes érdekű apróságok, alkalmi versek, meg az üdítően malac (hogy ezt a legszelídebb szót használjam) limerikek, melyek térdcsapkodó röhögésre késztetik az olvasót, s melyeket hallottam már társaságban úgy idézni, hogy szerzőjét nem ismerték – vagyis Várady Szabolcs népdalosodik. A minap a fiam azzal jött haza, hogy az iskolai versmondó versenyen Várady Szabolccsal indulna. Azzal nekiálltunk kiválasztani a neki legmegfelelőbb verset. Gondban voltunk, mert az érett férfikort összegző költemények nem hangzanak hitelesen mutáló kamaszhangon. A limerikekről lebeszéltem, mert aggódtam, hogy a közepesen konzervatív iskola magyartanár-zsűrije nem volna vevő a poénokra és kíméletlenül megtorolná azt, amit erkölcsrombolásnak vél. Pillanatnyilag a Csigabigámia című költeménynél tartunk, de van még a döntésre néhány napunk - minden ötletet szívesen fogadok. Mindenesetre úgy gondolom, én Várady Szabolcsnak az Artisjus díj mellé körítésként többet nem adhatok, mint hogy megerősítem: egy tizenöt éves, pattanásos, mutáló, hosszú kezét-lábát hányó-vető kamasz csakis az ő verseivel hajlandó indulni a szavalóversenyen. Azért ez nem semmi. Ellenkezőleg. Ez valami.
 Könnyüzenei alkotói életmű díjban Victor Máté részesült. A díjátadó Wolf Péter volt.
Hegedűművésznek készült, volt egyszemélyes zenekar, énekelt szólóban és vokálban. A Zeneakadémia elvégzése után az elektronikus zenét, és ezzel párhuzamosan a lengyel nyelvet és irodalmat tanulmányozta. Beszél lengyelül, franciául és angolul. Vezet és vezetett osztályt a Magyar Rádióban és Televízióban, rendezett felvételeket és botrányokat. Ez utóbbiakat mindig a zenei szakma méltatlan körülményeinek javítása érdekében. Nem teketóriázott, ha némaság és véleménynyilvánítás között kellett választani: szókimondása nem mindenkinél talált tetszésre. Csak a zenéjéhez közelítek mindezzel: ez a karakánság, egyenesség a legjellemzőbb minden ténykedésére. Bármit ír: lehet lírai dal, vérbő musical, karakterdarab, vagy versenymű, valamennyiben félreismerhetetlenek jegyei: -összhang az ész és érzelem között, -igényesség, -határozott egyéni hang. Szívhez szóló és okos, szabad és rendezett. Meghökkentően, az érdességig őszinte és szemérmes. Csak azokba a titkaiba lehet bepillantani, ahová ő engedi. Beskatulyázhatatlan. Véletlen egybeesés: most ünnepelte születésnapját. A szokásos köszöntés így hangzik: „bis hundertzwanzig”. Artisjus-életműdíjat kap, amit talán most nevezhetnénk „féléletmű-díjnak. Örömmel köszöntöm Victor Mátét!
|