|
ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye (RTV 08)
a rádió- vagy televízió-műsorok egyidejű, változatlan, csonkítatlan továbbközvetítéséért, valamint az irodalmi és zeneművek sugárzás útján, vezetékkel vagy egyéb módon a nyilvánossághoz történő közvetítéséért fizetendő szerzői jogdíjakról, valamint a felhasználás engedélyezésének egyéb feltételeiről
Az ARTISJUS a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 16. § (1) bekezdésében, 26. § (1)-(7) bekezdésében, 26. § (8) bekezdés első mondatában, 27. §-ában, 28. § (2) és (3) bekezdésében, 90. § (1) bekezdésében, valamint 92. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján - a szerzők, továbbá az Szjt. 77. § (2) bekezdés második mondatában meghatározott jog tekintetében az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók javára a FilmJUS, Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesületével, a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesülettel, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségével, valamint a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodájával egyetértésben az Szjt. 28. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott, a rádió- vagy televízió-szervezet, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő műsorában sugárzott, illetve közvetített művek, előadások és hangfelvételek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - a nyilvánossághoz történő egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése (másodlagos nyilvánossághoz közvetítés) engedélyezésének feltételeit és az ennek fejében fizetendő szerzői és szomszédos jogi jogdíjakat (a továbbiakban: jogdíj), valamint - az írók, a zeneszerzők és a szövegírók javára - a színpadra szánt irodalmi művek és a zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik, valamint a szakirodalmi művek és a nagyobb terjedelmű nem színpadra szánt szépirodalmi művek (pl. regények) felhasználása kivételével - a már nyilvánosságra hozott művek sugárzása, vezetékkel vagy egyéb módon a nyilvánossághoz történő közvetítése (elsődleges nyilvánossághoz közvetítés) engedélyezésének feltételeit és az ennek fejében fizetendő szerzői jogdíjakat az alábbiakban állapítja meg:
I. Fejezet
Sugárzott rádió- vagy televízió-műsorok egyidejű, változatlan, csonkítatlan továbbközvetítését, illetve nyilvánossághoz közvetítését végző szervezetek által fizetendő jogdíjak
1. A közönség körében közvetlenül is fogható rádió- és televízió-műsorok Szjt. 28. § (2) bekezdése szerinti továbbközvetítése fejében fizetendő jogdíjak. A rádió- vagy televízió-szervezetek, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként elsődlegesen közvetítő szervezetek műsorában sugárzott, illetve nyilvánossághoz elsődlegesen közvetített műveknek változatlan, csonkítatlan, továbbsugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon történő továbbközvetítését végző, az eredeti elsődleges nyilvánossághoz közvetítő (rádió- vagy televízió-) szervezettől különböző szervezetek (pl. ún. kábelszervezetek), szervezeti formájukra tekintet nélkül, az egyes csatlakozott háztartások (előfizetők) részére továbbközvetített rádió- és televízió-műsorok után a) legfeljebb 500 csatlakozott háztartásig:
televízió-műsoronként |
1,58 Ft/hó/csatlakozott háztartás
|
rádióműsoronként
|
0,62 Ft/hó/csatlakozott háztartás
|
b) 500-nál több csatlakozott háztartás esetén:
televízió-műsoronként |
3,89 Ft/hó/csatlakozott háztartás
|
rádióműsoronként
|
1,58 Ft/hó/csatlakozott háztartás
|
de - mind az a), mind a b) pont esetében - csatlakozott háztartásonként legalább 8,60 Ft/hó összegű jogdíjat kötelesek fizetni. c) Ha a csatlakozott háztartások száma amiatt, hogy a műsorok egyidejű, változatlan, csonkítatlan továbbközvetítése nem vezeték útján, hanem a nyilvánossághoz továbbközvetítésre alkalmas egyéb eszközzel vagy módon történik vagy egyéb okból (pl. azért, mert a továbbközvetítésnek nincsenek előfizetői) nem állapítható meg, vagy a továbbközvetítés fejében a közönség tagjai nem a továbbközvetített műsorok számához (műsorcsomagokhoz) igazodó díjat fizetnek, akkor a továbbközvetítéssel elérhető háztartásszám, illetve a továbbközvetítés, mint szolgáltatás igénybevételének mértékére vonatkozó egyéb adatok (pl. a műsorokhoz való tényleges hozzáférés adatai) alapulvételével az 1. a), illetve 1. b) pontban a megfelelő időszakra meghatározott jogdíjak közül az alacsonyabb összegű jogdíjat kell megfizetni. d) Ha a változatlan, csonkítatlan, továbbsugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon történő továbbközvetítését végző, az eredeti elsődleges nyilvánossághoz közvetítő (rádió- vagy televízió-) szervezettől különböző szervezet maga, vagy közreműködő útján olyan összetett digitális audiovizuális média szolgáltatást [pl. a csatlakozott háztartás (előfizető) részére a rádió-televízió szervezet vagy közreműködője által összeállított kínálatból igény szerint vagy közel igény szerint nyújtott videó-szolgáltatás, időben eltolt műsorérzékelést lehetővé tevő szolgáltatás] nyújt, amelynek során egyéb, a jelen Jogdíjközlemény II. fejezetében, az I-08 jelű, a zeneművek nyilvánosság számára egyedi lehívásra (on demand) hozzáférhetővé tétele fejében fizetendő szerzői jogdíjakról, valamint a felhasználás engedélyezésének egyéb feltételeiről szóló, vagy más, az ARTISJUS által megállapított Jogdíjközlemény hatálya alá tartozó felhasználási cselekményt is folytat, az összetett szolgáltatás változatlan, csonkítatlan, továbbsugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon történő továbbközvetítésnek minősülő rész-szolgáltatásának engedélyezése és a jogdíjigények teljesítése fejében az 1. a), illetve 1. b) pontban meghatározott jogdíjat kell megfizetni. e) Az összetett digitális audiovizuális média szolgáltatás keretében megvalósított felhasználásokra, amelyek a Jogdíjközlemény II. fejezete, vagy az ARTISJUS más Jogdíjközleményei, így különösen az I-08 jelű Jogdíjközlemény hatálya alá tartoznak, az alkalmazandó jogdíjközlemény szerint külön engedélyt kell kérni, és az engedély fejében külön jogdíjat kell fizetni. 2. A nyilvánossághoz közvetítést végző szervezethez kódoltan érkező rádió- vagy televízió-műsorok kódoldás után vagy (át)kódoltan történő nyilvánossághoz közvetítése fejében az Szjt. 26. § (3) és (4) bekezdése alapján a kábelszervezetek által fizetendő szerzői jogdíjak. A rádió- vagy televízió-szervezetek, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő szervezetek műsorában kódoltan sugárzott, illetve nyilvánossághoz közvetített műveknek, kódoldás után vagy (át)kódoltan, továbbsugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon történő nyilvánossághoz közvetítését végző, az eredeti nyilvánossághoz közvetítő (rádió- vagy televízió-) szervezettől különböző szervezetek (pl. ún. kábelszervezetek), szervezeti formájukra tekintet nélkül, az egyes csatlakozott háztartások (előfizetők) részére az általuk nyilvánossághoz közvetített rádió- és televízió-műsorokban felhasznált, már nyilvánosságra hozott irodalmi és zeneművek (ún. kisjogos művek) nyilvánossághoz közvetítése fejében a) legfeljebb 500 csatlakozott háztartásig:
televízió-műsoronként |
0,73 Ft/hó/csatlakozott háztartás
|
rádióműsoronként
|
0,30 Ft/hó/csatlakozott háztartás
|
b) 500-nál több csatlakozott háztartás esetén:
televízió-műsoronként |
1,82 Ft/hó/csatlakozott háztartás
|
rádióműsoronként
|
0,73 Ft/hó/csatlakozott háztartás
|
de - mind az a), mind a b) pont esetében - csatlakozott háztartásonként legalább 4,09 Ft/hó összegű szerzői jogdíjat kötelesek fizetni. c) Ha a rádió- vagy televízió-szervezetek, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő szervezetek műsorában kódoltan sugárzott, illetve nyilvánossághoz közvetített műveknek, kódoldás után vagy (át)kódoltan, továbbsugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon történő nyilvánossághoz közvetítését végző, az eredeti nyilvánossághoz közvetítő (rádió- vagy televízió-) szervezettől különböző szervezet maga, vagy közreműködő útján olyan összetett digitális audiovizuális média szolgáltatást [pl. a csatlakozott háztartás (előfizető) részére a rádió-televízió szervezet vagy közreműködője által összeállított kínálatból igény szerint vagy közel igény szerint nyújtott videó-szolgáltatás, időben eltolt műsorérzékelést lehetővé tevő szolgáltatás] nyújt, amelynek során egyéb, a jelen Jogdíjközlemény II. fejezetében, az I-08 jelű, a zeneművek nyilvánosság számára egyedi lehívásra (on demand) hozzáférhetővé tétele fejében fizetendő szerzői jogdíjakról, valamint a felhasználás engedélyezésének egyéb feltételeiről szóló, vagy más, az ARTISJUS által megállapított Jogdíjközlemény hatálya alá tartozó felhasználási cselekményt is folytat, az összetett szolgáltatáson belül a jelen 2. pont bevezető részében meghatározott rész-szolgáltatással megvalósított felhasználás engedélyezése és a jogdíjigények teljesítése fejében az a), illetve b) pontban meghatározott jogdíjat kell megfizetni. d) Az összetett digitális audiovizuális média szolgáltatás keretében megvalósított felhasználásokra, amelyek a Jogdíjközlemény II. fejezete, vagy az ARTISJUS más Jogdíjközleményei, így különösen az 1-08 jelű Jogdíjközlemény hatálya alá tartoznak, az alkalmazandó jogdíjközlemény szerint külön engedélyt kell kérni, és az engedély fejében külön jogdíjat kell fizetni.
II. Fejezet
Sugárzás és egyéb elsődleges nyilvánossághoz közvetítés [kivéve a 26. § (8) bekezdés második mondatában szabályozott lehívásra hozzáférhetővé tétel] fejében az Szjt. 27. §-a alapján fizetendő jogdíjak
1. A rádió- és televízió-szervezetek a színpadra szánt irodalmi művek és a zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik, valamint a szakirodalmi művek és a nagyobb terjedelmű nem színpadra szánt szépirodalmi művek (pl. regények) kivételével már nyilvánosságra hozott irodalmi és zeneművek (ún. kisjogos művek) ismételt sugárzási célú rögzítéséért [Szjt. 26. § (6) bekezdés] és sugárzásáért [Szjt. 26. § (1) bekezdés második mondat, (2) bekezdés, (3) és (4) bekezdés] költségvetési támogatásuk 1%-ának, továbbá előfizetői díjbevételeik 2%-ának, valamint reklám- és szponzorációs bevételeik 4%-ának megfelelő együttes összegű, de legalább 10 000 Ft/hó szerzői jogdíjat kötelesek fizetni. Ha a sugárzásban közreműködő (nyilvánossághoz közvetítő, műsorszóró) szervezet maga vagy közreműködője (pl. technikai szolgáltató, a műsorhordozó jeleket a közönség tagja által érzékelhető egységes jelfolyammá szerkesztő szervezet) külön vagy más szolgáltatást is magában foglaló szerződést köt a közönség tagjaival (előfizetőkkel) a műsor hozzáférhetővé tételéért, és erre tekintettel a szervezethez, illetve közreműködőjéhez az előző mondatban meghatározott bármelyik fajta bevétel befolyik, a szervezet, illetve a közreműködő a nála maradó bevétel után az előző mondatban meghatározott szerzői jogdíjat köteles fizetni. 2. Az Szjt. 26. § (7) bekezdése, (8) bekezdése első mondata értelmében a II. 1. pontban meghatározott műveket műsorszámmá, illetve műsorrá szerkesztő, illetve a műsorhordozó jeleket a közönség tagja által érzékelhető egységes jelfolyammá szerkesztő, illetve a nyilvánossághoz közvetítő szervezet: 2.1. a II. 1. pontban meghatározott szerzői jogdíjat köteles fizetni, ha a műsort nem sugárzással [Szjt. 26. § (1)-(6) bekezdés], hanem vezeték útján teszi a nyilvánosság számára hozzáférhetővé (cablecasting); 2.2. a II. 1. pontban meghatározott, de legalább 7000 Ft/hó szerzői jogdíjat köteles fizetni, ha a műsort nem sugárzással [Szjt. 26. § (1)-(6) bekezdés], nem vezeték útján, hanem bármely más hasonló eszközzel vagy módon - ideértve számítógépes, illetve elektronikus hírközlési hálózat igénybevételét - teszi a nyilvánosság számára hozzáférhetővé (pl. önálló webcasting). 2.3. A II. 1. pontban meghatározott szerzői jogdíjat köteles fizetni, ha olyan szolgáltatást nyújt, amely - időben eltolt műsorérzékelést tesz lehetővé, vagy - amelynek igénybevételével a közönség tagja (előfizető) a műsort szerkesztő, illetve a műsorhordozó jeleket a közönség tagja által érzékelhető egységes jelfolyammá szerkesztő, illetve a nyilvánossághoz közvetítő szervezet (vagy bármelyikük közreműködője) által meghatározott bármely szempont szerint, akár a műsor nyilvánossághoz közvetítését megelőzően vagy azzal egy időben, akár a már nyilvánossághoz közvetített műsorszámok archívumából (kínálatából) válogathat a műsort alkotó műsorszámok közül, feltéve, hogy a kiválogatott műsorszámok műsorként (műsorszámokként, illetve műsorszámok folyamaként) érzékelhetőek (igény szerint vagy közel igény szerint nyújtott videó-szolgáltatás). A jelen pont szerint megfizetett jogdíj megfizetésének feltételével megadott engedély nem terjed ki arra, hogy a közönség tagja a kiválasztott műsorszámokról digitális vevődekóderbe (set top box) épített, vagy a műsort szerkesztő, illetve a műsorhordozó jeleket a közönség tagja által érzékelhető egységes jelfolyammá szerkesztő, illetve a nyilvánossághoz közvetítő szervezet (vágy bármelyikük közreműködője) által a közönség tagja rendelkezésére tartott tároló egységre tartós másolatot készítsen. 2.4. A 2.3. pontban foglalt díjszabási rendelkezés nem vonatkozik azokra a külön jogdíjközleményben meghatározott esetekre, ha műveket lehívásra tesznek a nyilvánosság számára hozzáférhetővé. 2.5. Amennyiben a 2.1-2.3. pontban meghatározott felhasználási folyamatban több olyan személy vagy szervezet működik közre, amely felhasználónak minősül, köztük a jelen Jogdíjközlemény alapján fizetendő jogdíj megfizetésére vonatkozó tartozásátvállalásnak az ARTISJUS írásba foglalt hozzájárulása esetén helye van. Ezen hozzájárulás feltétele különösen, hogy a tartozást átvállaló felhasználó - a sugárzás (az elsődleges nyilvánossághoz közvetítés) teljes felhasználási folyamatában az összes közreműködőt és közreműködőnként a tanúsított felhasználási cselekményt az ARTISJUS-szal legkésőbb a sugárzás (elsődleges nyilvánossághoz közvetítés) megkezdésekor írásban közölje, valamint - írásban kötelezettséget vállaljon annak biztosítására, hogy az ARTISJUS a felhasználás módját, körülményeit és mértékét a teljes felhasználási folyamat összes közreműködője tekintetében személyesen vagy képviselője útján ellenőrizni tudja. 3. Az Szjt. 26. § (8) bekezdés első mondata értelmében a rádió- és televízió-szervezetek a II. 1. pontban meghatározott műveknek a sugárzással egy időben, számítógépes hálózat vagy elektronikus hírközlési hálózat igénybevételével is történő nyilvánossághoz közvetítéséért („simulcasting”) a II. 1. pont szerint fizetendő szerzői jogdíjon felül annak 5%-át kötelesek fizetni, ha a nyilvánossághoz közvetítést a rádió- vagy televízió-szervezet nyújtja, az általa meghatározott, a sugárzott műsoréval azonos vagy a jelen pont szerinti nyilvánossághoz közvetítés céljára használt elnevezéssel (megjelöléssel), és a közönség tagja e szolgáltatásért ellenértéket nem fizet. A jelen pont hatálya nem terjed ki az I. 1. c) pontban meghatározott esetekre. 4. A II. 1. és II. 2. pont szerinti szervezetek - ha a felek rövidebb határidőben nem állapodnak meg - negyedévente, a naptári hónapot követő hó 15. napjáig kötelesek a ténylegesen sugárzott, illetve a nyilvánossághoz egyéb módon közvetített műsorszámokról és a műsorszámokban felhasznált zene- és irodalmi művekről, vagy az ARTISJUS által rendszeresített formanyomtatvány alkalmazásával vagy más, a felek által kötött sugárzási (nyilvánossághoz közvetítési) szerződésben meghatározott módon (formátumban) - a II. 2.2. pont szerinti szervezetek esetében elektronikus formátumban - adatot szolgáltatni [Szjt. 92. § (5) bekezdés]. 5. A II. 1-II. 3. pontban meghatározott szerzői jogdíjak megállapítása tekintettel van arra, hogy az irodalmi és zeneművek nyilvánossághoz közvetítésének jelen jogdíjközlemény szerinti engedélyezése nem terjed ki a színpadra szánt irodalmi és zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik, valamint a szakirodalmi művek és a nagyobb terjedelmű nem színpadra szánt szépirodalmi művek (pl. regények) nyilvánossághoz közvetítésének, és az irodalmi és zenei nagyjog fogalma alá tartozó egyéb zene- és irodalmi művek sugárzásának és egyéb nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, valamint a zene reklámcélra történő rögzítésének (hangfelvételének), valamint megváltoztatásának, átdolgozásának engedélyezésére, amelyre nézve a felhasználók az egyes szerzőkkel vagy más igazolt jogosultakkal közvetlenül kötelesek megállapodni.
III. Fejezet
Közös rendelkezések
1. a) Az Szjt. 26. §-a alapján a jelen jogdíjközlemény értelmében rádió-, illetve televízió-szervezet alatt a saját műsort a nyilvánossághoz földi vagy műholdas sugárzás, illetve vezeték útján vagy egyéb módon átvivő szervezeteket kell érteni. b) A jelen jogdíjközlemény alkalmazása szempontjából rádió-, illetve televízió-szervezetnek minősül a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény 5. § (1) bekezdés 35. pontja szerinti azon műsorterjesztő, illetve a műsorterjesztő azon közreműködője is, amely külön ellenérték fejében nyújtott önálló műsorterjesztési szolgáltatására, vagy más, elektronikus hírközlési szolgáltatással csomagban értékesített, a műsorterjesztési szolgáltatást is magában foglaló csomagban értékesített szolgáltatására a saját nevében köt szerződést az előfizetővel, vagy amelyet egyébként a II. fejezet 1. pontjában meghatározott bevétel, vagy annak egy része megillet. c) Jelen jogdíjközlemény értelmében nem minősül rádió-, illetve televízió-szervezetnek a műsorterjesztő a jelen jogdíjközlemény I. fejezete szerinti felhasználás megvalósítása során. 2. A jelen jogdíjközlemény alapján a felhasználási engedély megadása a jogdíj megfizetésétől függ. A felhasználó az engedélyt a jogdíj megfizetésével egy időben szerzi meg. A felhasználás megkezdése előtt megfizetett jogdíj, illetve jogdíjrészlet fejében a felhasználó a megfizetett jogdíjjal (a jogdíjrészlettel) arányos mértékű felhasználási engedélyt szerez. 3. A jelen jogdíjközleményben említett reklám- és szponzorációs bevételen a bármilyen forrásból származó mindazon befizetéseket és dolog átadásával vagy tevékenység végzésével teljesített szolgáltatásokat érteni kell, amelyekre az adott szervezet beszámolási/könyvvezetési kötelezettsége a mindenkor hatályos számviteli jogszabályok értelmében kiterjed. 4. Ha a felhasználóval vagy felhasználói érdek-képviseleti szervezettel kötött átalányjogdíjat tartalmazó szerződés eltérően nem rendelkezik, a jogdíj (jogdíjrészlet) kiszámításához szükséges elszámolás naptári negyedévenként, a jogdíj pedig a negyedévet követő hónap utolsó napjáig esedékes. 5. Az ARTISJUS a jogdíjelszámolás alapjául szolgáló adatokat, valamint a műfelhasználás módját és mértékét a helyszínen ellenőrizheti. 6. A jelen jogdíjközleményben meghatározott, tevékenységüket megkezdő szervezetek jogdíja - működésük első naptári évében - kizárólag beruházási célú, nem a működés folyamatos költségeit fedező költségvetési támogatásuk és egyéb, megfelelő számviteli bizonylattal igazolt beruházási és/vagy tárgyieszköz-beszerzési költségeik összegével csökkenthető. A csökkentés nem haladhatja meg a fizetendő jogdíj mértékének 50%-át. E jogdíjkedvezménnyel együtt más jogdíjkedvezmény nem adható. 7. A jelentős felhasználókkal, illetve a felhasználók képviseletében eljáró, az érintett felhasználók jelentős részét megfelelően képviselő országos érdek-képviseleti szervezetekkel a jogdíjközlemény megfelelő rendelkezéseiben meghatározott tételes vagy %-os szerzői jogdíjfizetés helyett az ARTISJUS átalányjogdíjat tartalmazó felhasználási szerződést is köthet. Átalánydíjas felhasználási szerződés csak akkor köthető, ha - az azzal érintett felhasználónak jogdíjtartozása nincs, és a felhasználás mértékére vonatkozó adat- (pl. műsor) közlési kötelezettségének az Szjt. 92. § (5) bekezdésére figyelemmel eleget tett, - az átalánydíjas felhasználási szerződés megkötését a felhasználás sajátos körülményei, a felhasznált művek sajátos, a jelen Jogdíjközleményben szabályozott felhasználással érintett művek tipikus összetételétől való jelentős eltérése, vagy a felhasználás és ennek folytán a felhasználó által fizetendő jogdíj jelentős mértéke, vagy a felhasználók jelentős részének azonos országos érdek-képviseleti szervben való önkéntes tagsága és az érdek-képviseleti szerv felhasználási szerződés kötésére irányuló jogszabály- és alapszabályszerű felhatalmazása ezt lehetővé és indokolttá teszi. Az átalányszerződések megkötése során az átalányszerződésekkel érintett felhasználók között az egyenlő bánásmód követelményét sértő megkülönböztetést nem lehet alkalmazni, azaz azonos feltételek mellett azonos kedvezményeket kell biztosítani. Országos érdek-képviseleti szervekkel csak abban az esetben köthető átalányszerződés, ha az érdek-képviseleti szerv a tagjai (az érintett felhasználók) jogdíjfizetéséért megfelelő biztosítékot nyújt, és/vagy az érintett felhasználók által fizetendő jogdíj kiszámításához/megfizetéséhez szükséges, a felhasználás mértékére, illetve a felhasznált művekre (teljesítményekre) vonatkozó adatokat gyűjti és az ARTISJUS-nak továbbítja, és/vagy a jogdíjfizetési kötelezettséget egészben vagy részben átvállalja. 8. A jelen jogdíjközleményben nem meghatározott felhasználások esetén, vagy abban az esetben, ha a jogdíjat a felhasználó által a közönség tagja irányában alkalmazott üzleti modell miatt nem lehet a jogdíjközlemény egyes, egyébként az adott felhasználásra alkalmazandó rendelkezései alapján megállapítani, a közzétett jogdíjmértékek elveinek és arányainak alkalmazásával az ARTISJUS által esetenként megállapított jogdíj fizetendő. 9. A jogdíjak megállapítása tekintettel van arra, hogy a jelen jogdíjközleményben meghatározott felhasználások során védett és nem védett művek felhasználása egyaránt megtörténik. 10. A jelen jogdíjközleményben meghatározott jogdíjak az áfát nem tartalmazzák. A jogdíjat a törvényes áfát is tartalmazó összegben kell megfizetni. 11. A jogdíjközlemény időbeli hatálya A fenti jogdíjközlemény 2008. január 1-jétől 2008. december 31-ig hatályos.
ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület * * *
Az ARTISJUS által megállapított szerzői jogdíjakat az Szjt. 90. § (2) bekezdése alapján jóváhagyom: Budapest, 2008. február 13.
Dr. Hiller István s. k., oktatási és kulturális miniszter |