Irodalmi szerzők

Bródy János elnök üzenete:

Tisztelt Szerző! Tisztelt Jogutód! Kedves Barátom!

Engedje meg, hogy az ARTISJUS elnökeként Önhöz, mint irodalmi szerzőhöz, illetve ilyen szerző örököséhez forduljak az alábbi ügyben.

1.) Közös jogkezelés

A szerzői jogi védelem az irodalmi műveket a létrejöttüktől kezdve, "automatikusan" megilleti. Az alkotások egyes felhasználásai esetén (pl. rádiós-televíziós közvetítések) azonban a szerző nincs abban a helyzetben, hogy egyedileg engedélyezze a felhasználásokat.

Ennek a problémának a kezelésére jött létre világszerte - Magyarországon is immár közel 100 éve - a "közös jogkezelés" intézménye. Ennek lényege röviden a következő: a szerzők által létrehozott szervezet (egyesület) egy kézből nyújtja a felhasználóknak a jogokat, jogdíjfizetés ellenében. Ezzel a felhasználók könnyen tudnak jogot szerezni (ami jogbiztonságot eredményez), és a szerzők is olyan jogdíjakhoz jutnak, amelyre egyébként nem lennének képesek.

Magyarországon a szépírók közös jogkezelő egyesülete az Artisjus. Jogdíjat szed be és oszt fel rádiós, televíziós közvetítések, kábeltelevíziós továbbközvetítések után, valamint az üres kép- és hanghordozók után szedett díjakat is felosztja részükre.

2.) Tagság az Artisjus egyesületben

Letöltés: Tagsági nyilatkozat szerzőknek

A törvény értelmében az Artisjus jogdíjbeszedő és felosztó tevékenysége egyelőre minden magyar szépirodalmi szerzőre és örököseire kiterjed. Ez a minden szerző számára kedvező állapot azonban változhat a jövőben, ezért is szükség van arra, hogy tagjává váljunk, és ezzel megbízást adjunk Egyesületünknek.

Az egyesületi tagsággal Ön többféle kedvezményt is igénybe tud venni.

A tagok

-választhatnak és választhatók az egyesület képviseleti szerveibe;
-igénybe vehetik az Artisjus szociális szolgáltatásait (ingyenes fogorvosi, szemészeti és belgyógyászati ellátás);
-tagsági kártyájuk segítségével az Artisjus aulájában található terminálról informálódhatnak a főbb pénzügyi, folyószámla-adatairól;
-bemutatkozó honlapjukhoz ingyenes tárhelyet kapnak az Artisjus szerverén, és ennek során egyszerű honlap-formatervet is igénybe vehetnek.
-folyamatosan részletes tájékoztatást kapnak az Artisjus működéséről (évkönyv és hírlevél);
-elhunyt szerzők jogutódai elérhetőségének keresésekor kedvezményben részesülnek az adatszolgáltatási díjból.

A tagság feltétele Alapszabályunk szerint, hogy az adott szerző a tagsági jelentkezését megelőző évben min. 20.000,- Ft jogdíjban részesüljön az Artisjustól.

Amennyiben ezen feltételeknek Ön megfelel (erről Halász Gyuláné kollégánk a (1) 488 2636-os telefonszámon tud felvilágosítást adni), a letölthető tagsági nyilatkozat kitöltése után az Artisjus szerzőkből álló Vezetősége formális döntést hoz a tagként történő befogadásáról. A kedvezmények ez időpont után vehetők igénybe.

Tájékoztatjuk, hogy az Artisjus egyesület folyamatosan bővíti a tagsággal járó kedvezmények körét.

Letöltés: Tagsági nyilatkozat szerzőknek

3.) Megbízás az Artisjusnak

Letöltés:
Szerzői megbízás közös jogkezelésre

[PDF formátumban] [MSWord formátumban]

Személyi adatlap

Amíg Ön a tagsági feltételeknek még nem felel meg, kifejezett megbízás adásával fűzheti szorosabbra Artisjusszal fennálló kapcsolatát.

Ezen az oldalon letölthetően egy megbízási szerződést talál. Kérem, hogy szíveskedjék ezt a szerződést figyelmesen átolvasni, egyetértése esetén két példányban aláírni, és mindkét példányt az ARTISJUS részére visszaküldeni. (1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.) Amennyiben korábban a felosztáshoz-kifizetéshez szükséges személyes adatait nem adta meg nekünk, a Személyi adatlap c. nyomtatványt is küldje vissza kitöltve részünkre.

Az Egyesület feladatainak ellátása során évente több tízezer, zenei és irodalmi műveket felhasználó vállalkozással köt szerződést, és érvényesíti velük szemben a szerzőket és szerzői jogutódokat illető jogdíjakat. Ez utóbbi azonban egyre inkább azon múlik, hogy milyen súllyal tudja az Egyesület képviselni a mögötte álló jogosultak, így az Ön érdekeit is az ellenérdekű felekkel szemben: mennyire vagyunk erősek és képesek arra, hogy a szerzői alkotások kulturális jelentőségét tükröző, és a jogosultak számára is méltányos jogdíjakat szabhassunk meg. Sajnos azonban, azt kell látnunk, hogy az évek során ez a jogérvényesítés minden területen egyre inkább "minden fillérért meg kell küzdeni" jelleget ölt.

Ahhoz hogy az érdekeinket a globalizálódó felhasználók mind erősebb lobbitevékenységével szemben hatékonyan tudjuk képviselni, össze kell fognunk. Most különösen érvényes az, hogy csak együtt vagyunk erősek. Aki kimarad, magánszemélyként elveszíti tárgyalási súlyát a gazdaságilag behemót kiadók, producerek világában. Jogdíja elapad, sőt, lassanként neki kell majd fizetnie, ha azt szeretné, hogy műve a közönséghez jusson.

A mellékelt szerződés az Ön és az Egyesület között eddig is fennálló és fennmaradó, a szerzői jogi törvényen alapuló kapcsolat írásba foglalását jelenti. Az aláírás következtében Önnek sem most, sem később semmilyen többletköltsége nem keletkezik. A fentiek mellett az teszi sürgőssé a megbízást, hogy időben felkészüljünk arra, ha egy jogszabály módosítás nyomán az Ön javára csak írásba foglalt megbízási szerződés alapján végezhetnénk tevékenységünket. A szerződés aláírásával egy ilyen jogszabály-módosítás esetén is zavartalanul működhet tovább az eddigi engedélyezés, jogdíjbeszedés és jogdíjkifizetés.

Kérem, hogy amennyiben további kérdései lennének, forduljon a (1) 488 2635 és (1) 488 2636-os telefonszámokon a Jogi Főosztály, vagy a (1) 488 2638-as telefonon a Belföldi Jogosulti Kapcsolatok osztálya Tájékoztatási és reklamációs csoportjának munkatársaihoz.

Az Ön által megküldött két példányból egy, az Egyesület által aláírt példányt postafordultával természetesen visszaküldjük Önnek. Köszönöm együttműködését.

Letöltés:
Szerzői megbízás közös jogkezelésre

[PDF formátumban] [MSWord formátumban]

Személyi adatlap

Üdvözlettel:

Bródy János
az Egyesület Elnöke